A Bogyó és Babócás szülinapi partis beszámoló záró cikkeként készítettem egy összesítést: összeírtam a dekorációt és az étellistát, valamint itt egy helyen megtaláljátok az összes kapcsolódó cikkünket is.
- A meghívó így nézett ki:Ezt nem is nyomtattam, csak emailben küldtem át. Levi képe nélküli verziót itt tudjátok letölteni.
- Dekorációnak Bogyó és Babócás lufikat vásároltam a keddshopban. Ügyesebb kezű anyukák sima színes lufira rajzolva házilag is elkészíthetik őket. Udvar hiányában maga a buli a lakásunk melletti játszótéren került megrendezésre. Szerencsések vagyunk, mert egy gyönyörű, de nem túl forgalmas park van mellette padokkal, asztalokkal, szalonnasütővel. Itt a fák közé kötöttünk egy spárgát, erre kerültek a lufik: Bogyó és Babócásak és sima színesek vegyesen.
- Sárga papír tányérokat választottam, amelyekre feketével csiga házakat rajzoltam. Tervben volt piros tányérra fekete pöttyök is, csak sajnos későn indultam a beszerző körútra és megfelelő piros tányért már nem sikerült beszerezni. Az ötletet az édes öko otthon blog Bogyó és Babóca 1. szülinapi parti cikkjéből merítettem. A kép is innét való, a sajátot elfelejtettem lefotózni, de pont így nézett ki :-)
- Poharakhoz nyomtattam kis kártyákat (ebből az írásunkból le tudjátok tölteni őket) és nevekkel ellátva műanyag pohárra ragasztva elkerülhető a melyik volt az én poharam problematikája. Ha nagyobb gyerkőcökről van szó, érdemes előtte kipuhatolni kinek melyik a kedvenc szereplője és annak megfelelően párosítani. A szövegeknél Jokerman betűtípust használtam, de ha nincs képszerkesztő programod, kézzel is nyugodtan ráírhatod. Sima A/4-es papírra nyomtattam őket. A poharakra áttetsző fóliával ragasztottam rá őket: így ha nem is örök életű, de azért valamelyeset vízálló és tartósabb eredményt sikerült elérni. Így néztek ki:
- Készültem színes szívószálakkal is, melyeket egy sárga pohárba tettem és az egyik kártyára ráírtam a "szivárvány színű szívószálak" feliratot.
- Az ételekhez szintén a fent emlegetett kártyákat használtam. Az ételkártyák elejét is leragasztottam a fóliával, hogy legyen egy kis tartása, a hátuljára pedig grillpálcát erősítettem, így szúrtam vagy ragasztottam a tálcákhoz/kancsókhoz. A szendvicseknél pl. kenyér csücsökbe szúrva rögzítettem.
Ételek
- Ha szülinap, akkor ugye jár a torta. A legjobb persze az otthon készített verzió, de ezt most nem vállaltam be. Egyrészt időhiány miatt. Örültem, ha a fentiekkel kényelmes tempóban végzek - Férjjel ketten csináltunk mindent - és nem akartam magunkat túl vállalni, szétcsapatni, így úgy döntöttünk, ezt a feladatot inkább kiszervezzük. Másrészt szerettem volna ha ez is Bogyó és Babócás lesz, és olyan "igazi, szép torta", ami az én kézügyességemet igencsak meghaladta volna. Így a tortát úgy rendeltük a veszprémi Mackó cukiból. Fényképes Bogyó és Babócás külsőt választottam, ízre pedig málnás brownie-t (könnyű tészta, belül vastagon málna pürével), ugyanis Levi imádja a málnát.
- Szendvicsekből 3 fajta készült: Babóca szendvicse (céklás túrókrémes fekete olaj bogyóval), Dorottya szendvicsei (sonkás-paprikás), és Ugri szendvicsei (spenótos vajkrém mozzarellával). A receptek pontos leírását itt találjátok.
- Sütöttünk palacsintát - a gyerekeknél általában ez jolly joker szokott lenni. Az évszakos könyv nyári meséje alapján készült Baltazár kedvence: kakaós, Vendel kedvence: fahéjas és Döme kedvence: lekváros is. Ezt kiegészítettem egy Levike kedvence: mákos-mézessel a kis ünnepelt kedvéért. Valamint készült még egy sós töltelék is (ez igazából az én kedvemért, én jobb szeretem a sós verziót :-)), ami a bolondos gombás elnevezést kapta. Igazából egy egyszerű gombapörköltet készítettem, amit lenyomtam botmixerrel. Valamint kivittem az egyik kedvenc házi finomságomból is, amit direkt az ilyen különleges alkalmakra tartogatok és nagyon finom palacsintába töltve, a csokis-meggyes dzsemből is.
- Sütiből egy kekszet készítettem, Pihe áfonyás süteménye néven. Recept itt.
- Hogy legyen valami gyümölcs is, vittünk egy nagy görögdinnyét - az elgurult dinnye gyanánt a Homokváras részből :-)
- Bolti cuccokból került az aszalra köles golyó (mogyorós, Lidl-s) és tönköly ropi Alfonz vonójaként elnevezve (DM)
- Italokból vittem ki házi citromfűszörpöt, készítettem rózsavizes limonádét, vittünk ki egy 5 literes Napsalmalés meggylevet és vizet. További ital ötleteket találhatsz a 4+1 nyári frissítő írásunkban is.
Ajándékok
Az ajándékoknál is választottunk Bogyó és Babócásakat. Rengeteg mindent lehet kapni, vagy ha időnk, kedvünk és ügyességünk engedi, saját kezüleg is sok mindent elkészíthetünk. Az én kedvenceim a következő:
Vásárolhatóak közül
- Nemrég jelent meg a Bogyó és Babócás foglalkoztató könyv, és mondhatom csúcsszuper! Ugyan óvódásoknak ajánlják, de a kisebbek is élvezhetik már, ha nem is az összes részét, de majd hozzá nő és legalább jól ki fogja használni. Van benne 12 új mese, amit már most is olvashatunk, valamint lehet beszélgetni a képekről. A melyik kinek a háza, hova bújtak el a szereplők Levi kedvencei most is. Minden nap meg kell keresni azt is, hogy melyik kinek az ágya/fogmosó pohara, Őt ezek nagyon le tudják kötni. Valamint nagyon jó kis kézműves ötletek is találhatóak benne: pl. ujjbáb, fakanál báb készítés, ez is nagyon tetszett benne.
- Az egyik nagyon jól eltalált ajándék nálunk a Bogyó és Babócás poszter lett: a 4 évszak mintájával. Minden napos elfoglaltság nálunk ezek nézegetése, rengeteg megbeszélni való van rajtuk: melyik bogár hol lakik, mit csinál, kivel játszik, melyik évszakban mi a különbség ... stb.
- Étkészlet: nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én utálom a műanyag tányérokat, poharakat. Persze kis korban nyilván ez a praktikusabb, de én már nagyon vártam, hogy eljöjjön az idő, amikor "rendes" étkészletből is nyugodtan kaphat a gyerkőc enni. Ez persze nagyon gyerek függő, hogy kinél mikor jön el ez a kor. Levit már szerencsésen sikerült leszoktatni arról, hogy úgy jelezze az étkezés végeztét, hogy egy jól irányzott mozdulattal lehajítsa a tányért az etetőszékről, és már elég ügyesen bánik a dolgaival, így mi úgy döntöttünk, hogy itt az ideje beruházni egy szép, nem műanyag gyermek étkészletre.
S.k. ajándékok
Az s.k. ajándékok nálunk sajnos időhiányban már nem készültek el, de úgy tervezem, hogy azért utólag "csak úgy" még nekiállok majd hamarosan a következőknek:
- A kifli és levendula blogon nagyon jó, házilag elkészíthető Bogyó és babóca játék leírást találhattok:
- A csöppke blogon pedig bábkésítéshez meríthettek ötleteket.
- Ha a fent említett kártyáinkat kicsit vastagabb papírra és duplán nyomtatjátok, remek memória játék kerekedik belőle.
Reméljük sikerült pár inspiráló ötletet adni. Ha belevágtok, és van kedvetek, szívesen veszük, ha küldtök némi ízelítőt.:-) Mindig nagy öröm pozitív visszajelzést kapni az írásainkkal, ötleteinkkel kapcsolatban. Nemrég kaptunk pár szuper képet, melyeket egy két éves nagyfiú, Joel szülinapjáról küldött az édesanyjától, aki egy Bogyó és Babócás bulival lepte meg őt, melyhez a mi ingyen letölthető kis kártyáinkat is felhasználta. Remek buli lehetett, itt tudjátok megnézni róla a képes beszámolót.
Mariann