Az egészséges táplálkozás szerintünk a szoptatással és az anyatejjel kezdődik, erről már bőven olvashattatok a szoptatásról szóló bejegyzséseink között. Szó volt már arról is, hogyan kezdjük a hozzátáplálást. A mai írásunk témája pedig az, mire érdemes figyelni legalább az első időkben, hogyan, illetve hogyan ne folytassuk a hozzátáplálást az első kanál pürék után.
Babakonyha - élet az első kanál pürék után
2013.03.20. 09:00 KreDieSz
Szólj hozzá!
Címkék: hozzátáplálás baba-mama
Mi az, ami valóban jó a babáknak?
2013.02.27. 09:00 KreDieSz
Most egy olyan kérdéskörrel foglalkozunk kicsit, ami nem a szoptatás gyakorlati részeiről szól. Elsőre úgy tűnhet, kicsit messziről közelítjük meg a kérdést, de ahhoz, hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezzetek és értsétek, hogy mit miért írunk, ez elengedhetetlen.
Akkor is érdemes elolvasnod ezeket a dolgokat, ha a tápszeres táplálás vált szükségessé, illetve akkor is, ha még nincs gyermeked, vagy ha már nagyszülő vagy.
A szélesebb társadalomnak óriási szerepe van abban, hogy a (leendő) szülők milyen jelzéseket, példákat, megjegyzéseket kapnak vissza. Gondoljunk csak arra, hogy milyen jó lenne, ha egy kislány úgy nőne fel, hogy azt látja, minden női családtagja szoptat. A médiában, a szoptató édesanyákat és szopizó csecsemőiket mutatnák be. Olyan rajzfilmekkel, gyerekjátékokkal játszhatna, amik szintén a szoptatás természetes voltát állítanák szem elé, így a felnövő gyermekben, aki maga is szülővé válik, fel sem merül, hogy máshogy is lehetne. Ezt tekintené természetesnek. Ez lehet, hogy furcsának hangozhat, hiszen az emberek többsége erre a kérdésre azt felelheti: „ …én természetesnek tartom a szoptatást….” Mégis e helyett mit mutat a mai társadalom? Mivel találkozunk már kicsi gyermekkorunk óta?
Szólj hozzá!
Címkék: szoptatás hozzátáplálás babavilág baba-mama
Kell hogy legyen az almáriumban eltéve ennivaló
2013.02.21. 09:00 KreDieSz
Mintegy a múlt heti Mit főzzek holnap? cikkünk folytatásaként újabb ötletekkel szeretnénk ellátni, hogy a hétköznapokon is könnyedén és gyorsan meleg ételt varázsolhass a családi asztalra akkor is, ha nem vagy idő milliomos. Múlt héten azt már megbeszéltük, hogy a rugalmas tervezéssel minimális időráfordítással sok időt és pénzt takaríthatsz meg és segít abban is, hogy tudatosan tudd alakítani a család étkezéseit. A mai bejegyzéssel abban szeretnénk tippeket adni, hogy mit tegyél, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezted és valami gyors megoldáshoz kell fordulnod.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb táplálkozás háztartás egészséges táplálkozás baba-mama anyának
Mit főzzek holnap?
2013.02.15. 09:00 KreDieSz
Mit főzzek holnap - már megint? Ezt a kérdést sokszor hallottam már! Én szerencsés helyzetben vagyok, mivel szívesen főzök. Amíg csak 2 személyes háztartást vezettem, sok tapasztalatot szereztem, mert a főzés a hobbim is. A főiskolai tankonyhai gyakorlatok, az étlap tervezés és egyéb tanulmányok felállítottak a fejemben egy kész rendszert, amit könnyedén a saját igényeink szerint alakítok. Szeretek kipróbálni új recepteket ízeket. Amolyan "kreatív főző" vagyok, elolvasok egy receptet, de szinte sohasem csinálom meg az eredetit, 1-2 dolgot már az elején átvariálok, leegyszerűsítek benne, nyersanyagokat cserélek - lehet a végére nem is hasonlít az eredetire, de én így szeretek főzni :-) A legjobb receptek, amik megütik a mércét, bekerülnek a házi gyűjteményembe, amit már évek óta csinálgatok - eleinte csak úgy önmagam szórakoztatására és mert szeretek gyűjteni - valamire majd jó lesz alapon.
Szólj hozzá!
Címkék: egyéb táplálkozás receptek háztartás húsos egészséges táplálkozás baba-mama anyának gabonakonyha
Miért jó, ha igény szerint szoptatod kisbabádat?
2013.02.06. 09:00 KreDieSz
A WHO, a La Leche Liga, a Szoptatásért Magyar Egyesület is az első félévben az igény szerinti és kizárólagos szoptatást javasolja, majd a szilárd ételek fokozatos bevezetése mellett az anyatej meghatározó maradjon az étrendben az első élet évben - mi is egyet értünk ezzel.
Szólj hozzá!
Címkék: szoptatás baba-mama
7+1 dolog, amiért a szoptatás az anyukáknak (is) jó választás
2013.01.30. 09:00 KreDieSz
- Könnyebb leadni a terhesség során felszedett kilókat, mivel az anyatej termelésével napi 500 kcal-t égetünk el
- A hosszú távú szoptatás csökkenti a kockázatát a petefészekrák, a mellrák egyes fajtái, a csontritkulás és az elhízás kialakulásának
- A szoptatás alatt oxitocin szabadul fel. Ez a hormon felelős többek között a szülés alatti méh összehúzódásokért, szülés után a szervezet rehabilitációját
- Az oxitocin segít a méh eredeti méretének visszanyerésében és a magzatburok kiürülésében a szülés után. Az összehúzódások következtében a magzatot tápláló véredények hamarabb elzáródnak, meggátolva a szülés utáni erős vérzést
- Segíti a korai kötődés kialakulását, erősíti az anya-gyermek kapcsolatot
- Kevesebb a szív- és érrendszeri betegségek (infarktus) és a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázata
- Jelentős anyagi megtakarítással jár, hiszen ingyenes
+1: gyorsan elkészíthető, mindig tökéletes hőmérsékletű, egészséges táplálékot adhatunk csemeténknek
Ha tetszettek a fent olvasottak, látogass el weboldalunkra, vagy csatlakozz FB csoportunkhoz, ahol minden nap friss írásokkal és ajánlókkal várunk.
Rita, Mariann
Forrás:
Szólj hozzá!
Címkék: szoptatás baba-mama anyának
Mit tegyek, ha "rossz evő" a gyerek?
2013.01.26. 09:00 KreDieSz
A gyermek fejlődése szempontjából fontos a kiegyensúlyozott, változatos, vitamindús táplálkozás - ezt minden szülő tudja, hallotta már ezerszer. Sok anyukának okoz is ez frusztrációt, hogy vajon biztos eleget eszik-e a lurkó. A sokszor ellentétes, kuszának tűnő táplálkozási ajánlások mellé még gyakran társulnak az aggódó nagymamák, rokonok, ismerősök jó tanácsaikkal - mert ugye a táplálkozáshoz és a gyerekneveléshez mindenki ért :-) - és az anyuka fejében teljes a káosz. A mai írásunkkal ebben szeretnénk Nektek segíteni - no nem még nagyobbá fokozni a káoszt, hanem kibogózni a szálakat.
Szólj hozzá!
Címkék: táplálkozás hozzátáplálás baba-mama manókonyha kölyökvilág
Az igazi csodatápszer: az anyatej
2013.01.23. 09:05 KreDieSz
11+1 érv, amiért ezt így gondoljuk:
Szólj hozzá!
Címkék: szoptatás baba-mama
Süssünk-főzzünk szívvel-lélekkel!
2013.01.17. 09:00 KreDieSz
A mai témánkkal megint elkalandozunk kicsit a lélek dimenziói felé. Remélem érdekesnek találjátok majd a táplálkozás ez irányú megközelítését is.
Induljunk ki abból, hogy érzéseink, gondolataink hatással vannak mindarra, amit teszünk. Pár éve jelent meg a köztudatban is az a tézis, hogy a gondolataink, a mögöttük található megfelelő érzelmi erővel feltöltve mekkora hatással vannak az életünkre és ezáltal a világunk alakítása, teremtése belőlünk indul ki. Nincs ez másként a főzéssel sem. Ha közben örömteli dolgokra gondolunk, jól érezzük magunkat és szeretettel készítjük az ételt, ezt úgymond belefőzzük és ezekkel tápláljuk mindazt, aki fogyaszt belőle. Míg ha valaki szorong, vagy idegesen, haraggal, morgolódva, félelemmel telt szívvel süt-főz, az ételek ezeket az információkat fogják hordozni. Ezekből következik, hogy főzni szívvel-lélekkel, jó gondolatokkal és érzésekkel érdemes. Ahogyan kiválogatjuk az ételhez szükséges, testünk számára egészséges hozzávalókat, ugyanígy fordítsunk figyelmet arra hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal fűszerezzük ételeinket.
Szólj hozzá!
Címkék: táplálkozás lélek egészséges táplálkozás baba-mama anyának
Sikeres szoptatás már a kezdetektől?!
2013.01.16. 09:00 KreDieSz
Szerencsére egyre több kórházban van arra lehetőség, hogy mellre tegyük a babát még a szülőszobán, közvetlenül a szülés után. Tévhit, hogy az édesanyának ekkor még úgysincs teje! Az emlőmirigy már a terhesség 16. hetétől készen áll a tejtermelésre, és el is kezdi termelni az előtejet (az ún. kolosztrumot) már a várandósság alatt, ami ilyen módon közvetlenül szülés után az újszülött rendelkezésére áll.
A korai, gyakori szoptatásnak mind a baba, mind az anya szempontjából számos előnye van. Például: