Elég sok ember - főként a nők- problémája a csokoládé iránti gyakori vágy, mostanában többen kérdeztetek erről. A háttérben több testi és lelki ok is állhat, a múlt héten már olvashattatok ennek egy lehetséges fizikális okáról és annak megoldásáról, a mai nap a pszihés háttér kerül előtérbe. Lássuk csak mi állhat a csokoládé utáni sóvárgás mögött a lélek szintjén:
Először is érdemes azt megfigyelni, hogy érzelmi vagy fizikai éhséget érzünk, amikor ránk tör a sóvárgás. Az érzelmi éhség általános jellemzői:
- hirtelen tör ránk, és rövid időn belül nagyon felerősödik
- erőteljes, kényszeres, sürgető érzés
- egy konkrét ételféleségre irányul, mely helyett más féle étel nem felel meg
- egy erős "meg kell ennem" kényszeres érzés társul mellé
- általában valamilyen felzaklató érzés után tör ránk
- automatikus vagy szórakozott étkezéssel jár együtt (pl.szinte észre sem vesszük az étkezést, csak hogy már elfogyott egy táblacsoki)
- nem szűnik meg akkor sem, ha test eltelítődött
- a végén bűntudat érzése kíséri
Testünk jelzései mindig üzenetet hordoznak számunkra. Nem kivétel ezalól az étvágyunk, a testsúlyunk sem. Érdemes időt szánni arra, hogy megfejtsük testünk üzeneteit és tudatosítsuk őket, ahelyett hogy megpróbáljuk legyőzni, és elnyomni, inkább próbáljuk meg megérteni, hogy milyen üzenetet hordoz magában.
Mit üzen a csokoládé?
Dr.Doreen Virtue, a pszihológia doktora évekig dolgozott táplálkozási függőségekben szenvedő kliensekkel. Ezen évek alatt megfigyelte, hogy az azonos típusú sóvárgások mögött hasonló személyiség típusok, illetve problémák állnak fent. A csokoládé evéssel kapcsolatban ezeket a tapasztalatait osztja meg velünk:
A csokoládéfüggőkre jellemző személyiség vonások:
- általában drámai, színes egyéniségek, akiknek nagy az igénye arra, hogy a figyelem középpontjában legyenek
- a romantika és a szerelem központi szerepet tölt be az életükben, például hajlamosak könnyen szerelembe esni; azt kívánják bárcsak az egész életük egy nagy szerelmes regény lenne és gyakran támasztanak irrális elvárásokat a kapcsolatokkal összefüggésben, amelyek ha meghiúsulnak vagy a szerelmük visszautasítja őket, úgy érzik megsemmisülnek
- gyakoriak náluk a hangulatingadozások
- túlzottan érzékenyek mások jóváhagyásával vagy rosszallásával szemben
Általánosságban az mondható el, hogy a csokoládé utáni sóvárgás hátterében a legtöbbször a szeretet utáni vágy, párkapcsolati problémák állnak. A csokoládéfüggőséggel a lélek a szerelem, a meghittség és a romantika után kiált. A csokoládé gyakori pótszere a depresszió, a feszültségek és az ingerlékenység kezelésének vagy leplezésének. Különbséget tesz csokoládé és csokoládé közt is annak állaga, fajtája szerint, például:
- Csokoládés aprósütemény - bizonytalan, úgy érzi, hogy párja támadólag viselkedik vele szemben. Emellett dühös önmagára.
- Csokoládé darabkák - dühös, hogy szerelmi élete nem kielégítő. Önmagát vagy másokat hibáztat.
- Csokikrém - erőteljes sóvárgás a szeretet után, szélsőséges vágyat érez egy jó kapcsolatra.
- Csokoládés fánk - harag és csalódottság a szerelmi élete miatt. ÚGy érzi, hogy elárultak és vigasztalásra vágyik.
- Csokoládés jégkrém - félelem és csalódottság a szerelmi élet miatt, ami könnyen depresszióvá vagy önmaga hibáztatásává alakul.
- Csokoládés kevert sütemény - félelem az elhagyástól. Vágyódás a szeretetre, ölelésre, megnyugtatásra.
Persze nem mindig könnyű beismerni még magunknak sem, ha a szerelmi életünk nem kielégítő, hiszen a beismeréssel együtt jár annak az elfogadása is, hogy változtatnunk kellene a dolgokon. A változással szemben természetes első reakció az ellenállás, a félelem, hogy a dolgok még a jelenleginél is rosszabbul alakulnak. De ha sikerül először legalább magunkhoz őszintének lennünk, és feltárni a lelkünkben zajló érzéseket és folyamatokat, az a tapasztalat, hogy egy megkönnyebbülést érezünk majd, ami az önmagunkkal szembeni őszinteségből fakad. Ez persze nem egy könnyű folyamat, de már csak azért is érdemes megtenni, mert attól, hogy egy érzelmet semmibe veszünk, nem fog eltűnni: minél inkább megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni, annál jobban felerősödik. Érdemes addig szembenézni a következményekkel, amíg az érzelem még "helyrehozható" állapotban van. Ahogy növekszik a tagadott érzéseknek az ereje, úgy a levezetésük is egyre erőteljesebb lesz, és számos kellemetlen módon nyílvánulhatnak meg az életünkben: mint például a szüntelen ételek utáni sóvárgás, fájdalmak, különböző pszihés és testi betegségek (depresszió, fóbiák, alvászavarok...stb.), amíg rá nem szánjuk magunkat a szembenézésre és a változtatásra. A jó hír, ha sikerül ezt megtennünk, az a tapasztalat, hogy ez által mérséklődni fog a sóvárgásunk is, majd az étvágyunk természetes módon normalizálódik, amit pedig a fogyás követ.
További írásaink hasonló témában:
A sikeres fogyáshoz vezető út 10 akadálya
7 apró trükk a sikeres fogyáshoz
Mariann
Forrás:
Dr.Doreen Virtue: Szüntelen éhség, az ételek utáni szüntelen sóvárgás jelentése és lekűzdése, Édesvíz Kiadó 2013.