A nyári szünetben sokszor nehéz lekötni a gyerekeket. Inkább televíziót néznek, számítógépet egyéb elektronikus eszközöket bújnak. Persze van kivétel. :-) Ha van hobbija gyermekünknek könnyű lefoglalni.
Előfordulhat, hogy házi feladatot kaptak az iskolától, ami szintén időtöltés a mindennapokban.
De, amikor már kész a házi feladat, nincs kötelező olvasmány, nagy a meleg és csak benn ücsörögnek a szobában, ideje feldobni a napjukat. Pár játékötletet adok, ami meg is mozgatja gyermekeinket. A játékok többsége kis beruházással megvalósítható.
A szabadban:
1. Vízi pisztoly csata: ha nincs udvarunk a park is megfelelő erre a játékra. Ebben az esetben gondoskodni kell a víz utánpótlásáról, hacsak nincs a parkban vízcsap. A vízi pisztolyok pár száz forinttól beszerezhetőek már a nagyobb áruházakban. Csak meleg időben játsszuk, nehogy megfázás legyen a vége!
2. Kincskeresés: rejtsünk el a lakásban, az udvaron, a játszótéren kis meglepetéseket. (egy új labdát, csokit, bármit, amit szeret gyermekünk), majd készítsünk hozzá jó bonyolult térképet, ami alapján fel kell lelni a kincset! Lehet ez rajzos térkép, de ötletes kérdésekkel is rávezethetjük gyermekünket az oda vezető útra. Esetleg egy-egy helyes megfejtés után, kaphat egy útirányt. Így az év közben tanult ismereteit is átismételhetjük, észre sem veszi a tanulást.
3. Ugróiskola: kicsik és nagyok isiszívesen ugrálnak. Csak egy kréta, néhány kavics és kezdődhet a vetélkedés, ki ugrik nagyobbat? A kicsik a számokkal is ismerkedhetnek, az egyensúly érzékük is javul.
4. Labdajátékok: foci, kidobós, tollas, kosárlabda, nagy a választék
5. Célba dobás: ehhez a játékhoz különböző méretű dobozokra, vödrökre/lavórra és labdákra lesz szükségünk. Helyezzük különböző távolságba az eszközöket, amikbe bele kell találni. Kezdődhet a dobálás. Ha, a lakásban játsszuk a törékeny tárgyakra ügyeljünk!
6. Buborékfújás: ki fúj többet, nagyobbat? vagy Kapd el a buborékokat!
7. Járjuk körbe lakóhelyünk játszótereit. Minden nap másikat vegyünk célba. A kirándulásokra mindig vigyünk magunkkal folyadékot, némi ennivalót.
8. Menjünk el a piacra körülnézni
9. A közlekedés szabályait is megtanulhatjuk játékosan. Rajzoljuk le a közlekedési táblákat, először a legfontosabbakkal kezdjük. (stop tábla, elsőbbségadás kötelező, főútvonal, gyalogátkelő, behajtani tilos stb.), majd memorizálás után rendezzünk felismerési versenyt. A tanultak aztán kerékpározás vagy séta közben élesben átismételhetjük. Kvíz kérdéseket is feltehetünk a közlekedés szabályaival kapcsolatban. Ezt a játékot rossz idő esetén is játszhatjuk.
10. Menjünk lakóhelyünkön „kirándulni” nézzünk szét úgy, mintha sose jártunk volna itt. Ha vannak nevezetességek, abból felkészülhetnek a nagyobb gyerekek, és idegenvezetést tarthatnak a kicsiknek vagy a szüleiknek. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó móka lehet a geoládázás, melyről itt részletesen olvashattok. Érdemes rákeresni a lakóhelyre is, okozhat meglepetéseket :-)
11. A szabadtéri programok közé beilleszthetjük még:
- A bújócskát
- A fogócskát
- A futóversenyt
- A sorversenyeket
12. A hintázás amellett, hogy jó móka, a gyerekek egyik legjobb fejlesztő eszköze is. Hogy miért jó hintázni és hogy milyen korú gyerkőcnek milyen fajtát válasszunk, megtudhatjátok a Hinta-palinta írásunkból.
További ötletet találhattok a legforróbb napokra, amikor nincs is jobb a gyerkőcöknek, mint a különböző pancsolós, vizezős játékokkal felfrissülni a 8 nyári vizes játék ötletet cikkünkben. Ebből egy kis képes ízelítő (képek forrása a cikkben):
A szobában
Ha rossz az idő vagy nagyon meleg van, és nem akarjuk, hogy gyermekeink napszúrást kapjanak, a lakásban tudunk játszani:
1. Szelektáljuk ki a ruhákat, közben lehet próbálgatni is.
2. Gyurmázzunk (jól bevált, egyszerű és olcsó házi gyurma receptek itt találtok)
3. Rendezzünk puzzle kirakó versenyt
4. Építsünk „bunkert”
5. Engedjük meg, hogy a nagyobb gyerekek főzzék meg az ebédet
6. Rajzoljunk óriás papírra várost, térképet, népesítsük be lakókkal
8. Lapozgassunk képeskönyveket, olvassunk mesét - persze a korosztály érdeklődésének megfelelően. A totyogósokkal kapcsolatban sok hasznos infot találhatsz a Mit és hogyan olvassunk a tipegőkkel? bejegyzésünkben
9. Bábozzunk: készíthetjük házilag is a figurákat, így az elkészítés maga is egy jó szórakozás lehet
10. Hívjuk át a barátokat
További ötleteket találhatsz még a Mit csináljunk a lakásban a totyogókkal, kisgyerekekkel, ha rossz az idő? írásunkban.
Eszter, Mariann