A múlt hónapban a “mennyit adjak?” kérdését jártuk körül, most pedig azt kellene eldönteni, hogy egyáltalán mikortól kezdjün bármit is tanítani a gyermekeinek a pénzről. Ahogyan legutóbb, most is Himer Csilla pénzpedagógus ad választ erre a nem is annyira egyszerű kérdésre.
Attól függ. Tudom, ezzel nem mész sokra, ezért kezdjük kicsit messzebbről.
Tudattalan pénzügyi nevelés
Ne keresd sehol ezt a fogalmat, én alkottam. Ellenben nagyon jól tükrözi, hogy a pénzügyi nevelés tulajdonképpen két fronton zajlik, és ez a két front nem a család és az iskola, vagy az óvoda. Mindkét frontja otthon húzódik.
A pénzügyi nevelést ugyanis lényegében abban a pillanatban elkezded, ahogyan hazaérsz a gyerekeddel a kórházból. Minden olyan helyzetben “pénzügyi nevelsz”, amikor a gyerek látja, hallja, hogy Te hogyan bánsz a pénzzel, hogyan állsz hozzá, mi a véleményed róla. Ezért esik olyan nagy súllyal a latba a szülői minta – és ez igaz bármiféle nevelésre, nemcsak a pénzügyire.
És ezért is lehet ez olyan veszélyes… Ilyenkor ugyanis bele sem gondolunk, hogy milyen hosszú távú hatást gyakorlunk a gyerekeink pénzügyi gondolkodására. Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, valószínűleg Te is gond nélkül fel tudsz idézni Magadban minimum egy mondatot, ami a mai napig meghatározza a pénzügyi magatartásodat. Ezért nem mindegy, hogy ez a gyakran hallott gyerekkori mondat az volt pl., hogy “Minden jónak megrontója a pénz!”, vagy az, hogy “Szegények vagyunk, de becsületesek…”, esetleg az, hogy “Ha sok pénzem lenne, akkor minden gondom megoldódna!”. Ahogyan az sem mindegy, hogy a gyerek azt látja otthon, hogy a pénz tabutéma, senki nem beszél róla senkivel, előtte legalábbis semmiképpen; azt, hogy a szülők hó végén mindig vakarják a fejüket, hová lett a pénz, addig azonban csak költenek; vagy éppen azt, hogy lehet rendszeresen háztartási naplót is vezetni…
Egy a lényeg: tetszik, nem tetszik, a gyereket már azzal is neveljük pénzügyileg, ha elvisszük bevásárolni. Vagyis a pénzügyi nevelés jóval hamarabb kezdődik, mint ahogyan Te mint szülő tudatosan, tehát szándékkal nekikezdenél.
Tudatos pénzügyi nevelés
Ez a pénzügyi nevelés másik frontja, általában erre szokott vonatkozni az a kérdés, hogy mikortól fogjon neki bárki is. És a válasz megintcsak az, hogy attól függ.
Elsősorban attól, hogy a gyerek mikor ér abba a fejlődési szakaszba, hogy lehet vele már a korának megfelelő szinten beszélgetni, mert ért már valamennyit abból, amit mondasz, és esetleg még reagálni is tud rá.
Másodsorban pedig attól, hogy éppen milyen szituban vagytok. Ha pl. éppen a piacon vásároltok, simán el lehet magyarázni a gyereknek nemcsak a zöldségek és a gyümölcsök nevét, színét, formáját, stb., hanem azt is, hogy “Nézd, most anyu cserél a nénivel: a néni ide adja az almát, és én ezért cserébe pénzt adok.”
Harmadszor pedig akkor is lehet, sőt ekkor kell csak igazán pénzügyi nevelni, ha a gyerek kérdez róla. A gyerekek alapból kíváncsiak az őket körülvevő világra. Ha nem lennének azok, képtelenek lennének megtanulni beszélni, és a saját biztonságukat garantáló alapvető ismeretekre szert tenni (pl. hogy nem nyúlunk a gyertyalángba). Éppen ezért garantált, hogy az a gyerek, akinek egyébként is válaszolni szoktak a szülei még a legidegesítőbb “Miért?” kérdéssorára is, előbb-utóbb kérdezni fog a pénzről is. Ilyenkor mindig válaszoljunk neki – a korának megfelelő szinten. Tehát ha egy ovis gyerek azt kérdezi, amikor szívszakadva állítod, hogy nem maradt egy filléred sem, hogy megvedd neki a legújabb kis szörnyikét, hogy miért nem veszel ki a falból, akkor ne mindenféle technikai magyarázatokkal gyere neki, hanem csak mondd el, hogy a fal mögött van egy gép, a gépben pedig csak annyi pénz van, amit Te kaptál a “dolgozódtól”? A gép csak őrzi ezt a pénzt, ezért csak addig ad belőle, amíg az tart. Ha nem érti a gyerek, akkor játsszátok el gyönggyel, legoval, babbal, kupakokkal, stb., hogy csak addig tud a gyerek az ATM-hez járni, amíg tart a gyöngye/legoja/babja/kupakja. Ezt már biztosan meg fogja érteni.
Szintén élethelyzetektől függ az is, hogy éppen a pénzügyeknek melyik szeletét mutatod meg a gyereknek. Mivel százas számkörben már elég sok ovis tud számolni a nagycsoport végére, természetesen szorosan a gyerek mellett állva megteheted, hogy leszámolsz a kezébe X db százforintost, aztán közlöd vele, hogy ő fizethet, és a pénztárnál ezt kell majd odaadnia a pénztáros néninek, amiért cserébe kap 1 db ötven forintost, és Y db huszast. (A pénzeket lehet, hogy nem számról fogja még felismerni, hanem formáról, színről, viszont a válogatás, különbségtétel szintén jó előkészítő logikai feladat az iskolára – sőt még elsőben is gyakorolnak majd ilyeneket a suliban.)
Az is élethelyzettől függ pl., hogy a gyerek mikor kezd el pénzt gyűjteni. Általában akkor, amikor az első, számára felfoghatatlanul nagy összeget, kb. 500 forintot megkapja ajándékba. (Ld. a múlt havi írásomat a perselypénzről.) Ez többnyire már ovis korban (középsős-nagycsoportos korban) bekövetkezik – ilyenkor szintén a pénz fizikai jellemzőit lehet neki tanítani, de a takarékosságra szoktatás is belép újdonságként a képbe.
Később már a kisebb vásárlásokat is maga intézi, alsós korban már az iskolai büfében is sok kisgyerek intéz kisebb-nagyobb “ügyleteket”. (Ld. az előző havi írásomban a büfépénzről szóló részt.) Ahogyan fejlődnek a matematikai ismeretei, úgy lehet egyre magasabb pénzügyi ismereteket bevezetni: beosztást, tervezést, nyomonkövetést, később a kamatszámítást, és még sorolhatnám.
Egy biztos: ha a gyereknevelés célja az, hogy a saját lábán megállni, önállóan boldogulni képes felnőttet neveljünk a gyerekből, akkor a XXI. században a pénzügyi nevelés is a gyereknevelés része kell, hogy legyen.
Napfényes pénzügyeket és élményeket kívánok az egész családnak!
